100+ ember tapasztalata bizonyítja: a légzésed ereje valódi változást hozhat.
Ezek a visszajelzések nem csak vélemények – bizonyítékok. Olvasd el vagy hallgasd meg a valódi megéléseket azoktól, akik már mögöttük hagyták a stresszt, a túlpörgést és megtalálták a belső egyensúlyt - mindezt a Légzésük gyógyító Erejével.
"Régóta követlek, és szuper látni, hová jutottál el, engem nagyon inspirálsz. Biztos vagyok benne, hogy a légzésterápia ebben nagy szerepet játszott. A légzés méltatlanul elfeledett jelentőségét, valódi jelentését helyreállítani igen nemes feladat, és nagyon örülök, hogy erre kísérletet teszel. Az anyagok nagyon tetszenek, segítetenek befelé figyelni, összpontosítani, vagy éppen ráhangolódni egy-egy belső folyamatomra, önmagamra. Szeretettel,"
- Móni -
"Ma sikerült meghallgatnom és kipróbálnom az 1-2-eset és a boldog hely vizualizációt.
Ebben a pörgős, szinte kíméletlen tempójú decemberben kész felüdülés volt Timi a hangodat hallani, ami nyugodt, békés, mintha erre a célra teremtette volna a Jóisten. Őszintén mondom, hogy tényleg felüdültem, pedig igen nehéz ez a karácsony előtti időszakunk. Köszönöm Neked!"
- Orsi -
"Az egész programban az a legjobb, hogy bárhol, bármikor tudom gyakorolni, amikor csak szükségem van rá. Pár percre megállok, mélyen lélegzek, és nyugodtabban megyek tovább."
- Kata -
"Már eleve azért hálás voltam, hogy Rád találtam az interneten. A napi posztjaid, történeteid számomra nagyon hasznosak. A nyugalom csomagban szereplő légzőgyakorlatokat igazán szeretem és nagyon hasznosak számomra. Általad kezdtem el megtapasztalni , hogy a légzésem minőségének milyen szuper hatásai lehetnek.
Igazán köszönöm!"
- Zita -
"Egyszerűen nem gondoltam volna, hogy csupán az, hogy lélegzem (persze mind ezt helyesen és jól) ilyen fantasztikus hatással lesz rám. Köszönöm, hogy vagy Timi!"

Lupui Iza
táplálkozási tanácsadó
"2023. július 1-jén vettem részt először légzésterápián. Azért tudom napra pontosan, mert a fontos dátumokra mindig emlékszem. Előttem van az a kép is, ahogy láttam közben magam: egy számomra nehéz és ijesztő helyzettel kapcsolatban belém szállt az erő, és életemben először úgy éreztem, meg tudom csinálni. Konkrétan láttam magam egy Wonder Woman-szerű karakterként egy hegy tetején.
Az elakadásaim szinte kiszakadtak belőlem, vonyítva sírtam és azt hittem, hogy nem fogom tudni abbahagyni. Soha nem sírtam még ennyire intenzíven, mint akkor. Olyan volt, mintha irányíthatatlanul törne ki belőlem minden elfojtott érzés a bevitt kérdésemmel kapcsolatban.
Ehhez kellett a nyitottságom, és az hogy bele merjem engedni magam ebbe az egészbe. Mivel maximálisan megbízom Timiben, ez volt a legkönnyebb része.
Ahol ez a feszültség volt, ott van még, amiket összegyűjtögettem az évek alatt. Emiatt alig várom a következő alkalmat."
Szeretnél belehallgatni azok tapasztalataiba, akik már velünk együtt lélegeznek?
Hallgasd meg őket bátran — ők már megtették azt a lépést, amit te talán még csak fontolgatsz. És olyan mély, váratlan változásokat éltek meg a mindennapjaikban, amelyek mögött ott pulzál a légzés színtiszta, átalakító ereje.
❝
“Annyi mindent kipróbáltam már, de Te vagy az első, aki úgy mondta el a dolgokat, hogy már egyre többször tudom úgy igazán elhinni, hogy el tudom érni az álmaimat. Megfoghatóvá tetted a megfoghatatlant. Bár sok helyen elmondják, hogy rendben vannak a negatív érzések, talán még eszközöket is adtak, de nem sosem tudtam elhinni. Az gondoltam, ha rosszul érzem magam, akkor távolodom attól, amit szeretnék, vagy az valójában nem is az én vágyam és másikat kell keresnem. Sok mindent tettél bennem helyre (más módszerekkel kapcsolatban is). Néha jön is a belső hang, hogy mennyi pénzt dobtam ki más módszerekre, ahelyett, hogy idejöttem volna, de ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy ez is a folyamat része. :D Azt is bebizonyítottad, hogy nem a kurzus ára számít.”
— Juli
❝
Mivel rendszerben gondolkodom és alapvetően rendszerben látom a saját dolgaimat is, nagyon éreztem, hogy szükségem van végre valami olyan módszerre, amiben nincs duma, csak a gyakorlat, belemagyarázás és gondolkodás nélkül. Ezt hittem..😅Aztán megcsináltad az elméleti anyagokat, de azt is tele gyakorlati résszel, és azt éreztem, hogy olyan tökéletesen egészíti ki egymást mindaz amit eddig tudtam, és az, amit a programtól és tőled kaptam Timi, mintha mindig is összetartoztak volna. Számomra tökéletes megerősítést nyert, hogy miért elképesztően fontos holisztikusan szemlélni az egyént. Nem csak a kognitív és nem csak az energetikai részünkkel foglalkozni, de a testben bent ragadt traumákkal is. Minden olyan embernek, aki agyalós, nehezen érez, nehezen engedi meg magának akár a fizikai akár a lelki gyengeséget kötelező lenne a szomatikus terápia. Amire abszolút nem számítottam a programtól, az a manifesztációval kapcsolatos információ. Most biztos nevetsz, hiszen ez volt az egyik fő téma, de annyira távol álltam tőle, hogy be se jutott. 😀Ilyen tekintetben megkaptam a megértést, miről szól valójában a manifesztáció, miért fontos tudni, mit szeretnék, és szintén kiemelném, hogy sehol máshol nem láttam korábban azt, hogy a manifesztációhoz trauma tudatosság kapcsolódott volna, páratlan és hiánypótló összekapcsolás, az egyik nincs a másik nélkül! Hálásan köszönöm Timi, már-már mentoromként tekintek rád, annak ellenére, hogy ez volt az első olyan program amin részt vettem, de a Főnix Klub-ban biztosan követni foglak! 🤍
— Oláh Viktória
❝
Maga a légzésterápia intenzív, mély hatása, amihez foghatót még nem tapasztaltam sosem. A program gyakorlati eszközei, fókuszálást segítő anyagai. Csodálatos vagy. Nagyon hálás vagyok a munkádért. Úgy érzem, hogy egy csomó időt és energiát megspórolsz nekem, készhez kapok olyan lehetőségeket, amikért könyveket, módszereket, tanfolyamokat kellett volna elvégeznem. Nálad tapasztaltam meg először, milyen ha valaki tartja a teret. Köszönök mindent! Az, hogy a mai légzésterápiát elküldöd és elérhetővé teszed nekünk, sok mindent elárul rólad és a hozzáállásodról. Hálás köszönet. (ide tennék egy szívecskét, csak nem tudom hogy kell ezen e felületen :D ).
— Takács - Lángó Zsófia
❝
" Zaklatottan jöttem ma haza, most sokkal nyugodtabb vagyok a terápia után."
– Eszter
❝
"Egyetlen légzésterápia 100 pszichoterápiás üléssel felér."
– Rutai Hajnalka
❝
"Pszichológusként rengeteg különböző terápiás és önfejlesztő folyamat áll mögöttem és számtalan módszertant próbáltam már magamon. Timi integratív szemlélete és a légzésterápia módszere ezekből kiemelkedett, nagyon közel áll hozzám: nagyon hatékony, nem kertel, nem kellenek plusz felesleges körök, azonnal felhozza azt, amivel a lelkemnek dolga van. Emlékszem az első légzésterápiám után az érzésre a kitisztult idegrendszeremmel, hogy wao, ez ilyen is lehet? Akkor ilyen érzés jól lenni. Minden aktuális problémám, rendezetlen konfliktusom, nehezen elbírható érzésem hirtelen annyira könnyűnek és egyszerűnek tűnt, gondoltam is, hogy akkor ezt most hetente kérném. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!"
– Záborszky Zsófi - pszichológus
❝
"Nagyon örültem én is, hogy újra itt lehettem, eszméletlen jó volt, mint mindig. Nekem nagyon felszabadító volt."
– Barbi
❝
"Nekem ez nagyon beütött, csodás volt, mély, intenzív, felemelő, millió hála."
– Adri
❝
" Zaklatottan jöttem ma haza, most sokkal nyugodtabb vagyok a terápia után."
– Eszter
❝
"Végre kisírtam magamból ezt a stresszt, ami történt szerdán velem, köszönöm, rég nem adtam engedélyt magamnak a sírásra🙏 Könnyebb lettem köszönöm 🌞"
– Zsani
❝
"Segít megnyugodni és a jelenben tartani!"
❝
“A légzésem ereje, kinyom a komfortzónából és olyan dolgokat mutat, amit az agyam nem engedne, mert nem fér bele az 52 év alatt felépített rendszerébe.”
❝
"Nagyon szeretem csinálni a gyakorlatokat, nyugodtabb vagyok, jobban alszom."
❝
"Segít megnyugodni és a jelenben tartani!"
❝
“A légzésem ereje, kinyom a komfortzónából és olyan dolgokat mutat, amit az agyam nem engedne, mert nem fér bele az 52 év alatt felépített rendszerébe.”
❝
"Nagyon szeretem csinálni a gyakorlatokat, nyugodtabb vagyok, jobban alszom."
❝
Ez a gyakorlat valami fantasztikus volt. Mintha mázsás súlyoktól szabadult volna meg a testem. Köszönöm.
– Éva
❝
Csodás tisztulás. (...)
Hálásan köszönöm!
– Eszter
❝
Ilyen gondolatokat kaptam: Minden rendben van. Veled vagyok. Csodás volt. Köszönöm. Feltöltött, Elengedtem.
– Zsuzsanna
❝
Annyira jó volt, azt hiszem függő leszek. Visszanéztem volt olyan, hogy 40 volt a pulzusom, annyira nyugodt voltam a levezető szakaszban.
– Andi
❝
Most mértem egy stressz szintet az órámmal, soha nem volt még ilyen alacsony! Köszönöm ❤️🙏
– Brigi
❝
Nekem az első 2 órás terápia nagyon felhozta az érzelmeket és utána napokig éreztem a hatását ( jó értelemben 🙂 )
– Kata
Jaksa Bianka
“Egész egyszerűen minden elakadásomra, kérdőjelekre választ kaptam a foglalkozás végén. Határozottan egy magasabb dimenzióból, magasabb tudatossági szintről érkező információk jöttek le. Igen, nagyon fontos lenne veled megosztanom hogy szerintem ez az eddigi legcsodálatosabb dolog amit valaha csináltál, mert ÚJ életet adsz az embereknek!🥹 bluprintet saját magukhoz és a jövőjükhöz!”
Fehér Judit
“A legjobban a gondolkodásmód, amit kaptam, tetszik nagyon; az, hogy ilyen erősen dolgozunk testi szinten is. Az elengedésben és az újjászületésben segített a legtöbbet! Kézzelfogható eszközöket kaptam a mindennapokra, hogy tudjak változtatni, és az elméleti részét is megfoghatóvá tetted. Nem tudnék egyet kiemelni. A légzésterápia, a workshop, minden. Pont úgy mondtál el mindent, hogy az számomra a legjobb, legbefogadhatóbb volt most.”
Domján Mia
“A trauma, idegrendszer, manifesztáció, légzés közötti kapcsolat megértésében. Mindegyikről sokat tanultam már külön-külön, de komoly megértéseim, felismeréseim születtek az egymásra ható kapcsolódások terén. Szuperek a programjaid, hiánypótló az, amiről tanítasz!"
Végh Eszter
“A légzés és a gyakorlatok tetszettek a legjobban. Hogy önmagunkon dolgozunk, és nem feltétlen kell megosztani. Így az egom nincs olyan készültségi fokon. Örömöt és felszabadultságot éreztem, megéltem. Elengedésben. Önszeretetben. Hála ezért!"
Kisgergely Cséti Csilla
„A vizsgáimat légzéssel és vizualizációval sikerült a legjobban teljesítenem.”
❝
“Úgy érzem, hogy hosszú távú, pozitív hatása lesz annak, hogy részt vettem ebben a programban. Felszabadító, szemfelnyitó, nyomatékosította a fókuszt.”
❝
“A Légzésterápia tetszett a legjobban, először csináltam, nagyon különleges, katartikus élmény volt, nem is gondoltam volna, hogy ennyire felszabadító és megnyugtató lehet "csak" lélegezni. Hálás köszönet Timi, jönnék még máskor is! :)”
❝
De én olyan szinten ellazultam, elpuhultam, belesüppedtem a padlóba, mint még soha.
– Andi
❝
Nagyon köszönöm, felszabadító és ténylegesen gyógyító alkalom volt.
– Kati
❝
Katarzis volt.
– Adri
❝
Az okosórám szerint Rest szintre esett a stress level-em 🙂
– Annamari
❝
Már nagyon hiányzott a legzesterapia, erre vártam, hogy végre felszabadulhasson a sok érzés, hogy ki jöhessen.
– Szandi
❝
Nekem is fantasztikus élmény volt, sokat sírtam, borzasztóan jól esett. 🙏
– Rita
❝
"A programot lassan 2 hónapja vettem meg, és őszintén szólva eleinte kicsit szkeptikus is voltam vele kapcsolatban. Kezdetben csak egyes, az aktuális problémámra megoldást kínáló gyakorlatokat próbáltam ki (pl. az elalvást segítő, és a szorongást oldó gyakorlatot), majd ahogy éreztem ezek jótékony hatását, úgy próbáltam ki egyre többet és többet. Nagyon hálás vagyok Timinek, mert már ez a néhány egyszerű gyakorlat is sokat segített abban, hogy tudatosabban lélegezzek, és ezáltal tegyek a mentális és testi egészségemért. A jövőben pedig szeretnék még mélyebben elmerülni ebben a témában, amihez ismét Timit fogom választani."
– R. Kata
❝
Új világot nyitott meg számomra. Már régóta tudom, hogy mennyire fontos a légzésünkre odafigyelni (korábban jógáztam). Aztán az élet dobott olyan helyzeteket, amikor megtapasztaltam, hogy a szorongástól annyira stresszessé váltam, hogy alig vettem levegőt, és szinte lebénult a testem. Ez már velem többé nem fordulhat elő, mert ezzel a szuper programmal olyan állandóan kéznél lévő lehetőséget kaptam, ráadásul a hozzá elengedhetetlenül fontos elméleti tudásanyaggal társítva, hogy biztonságban érzem magam. A rengetegféle, különböző helyzetekben alkalmazható gyakorlat, vizualizáció nagyon hasznos. Jó érzés, hogy mennyi érzelem felszabadul a gyakorlatok végzése közben! A váltott orrlyukas légzés, és az elalvást segítő nagy kedvenceim. Nagyon örülök és hálás vagyok azért, hogy összeállítottad és megosztottad ezt a nagyon komoly tudásanyagot!"
– Kati
❝
"Ez egy professzionálisan összeallított program! Ezeknek a légzéstechnikáknak, amik ellazítanak, feltöltenek, energetizálnak vagy épp kikapcsolnak - a szervezetünkre és a mentális jóllétünkre gyakorolt hatása óriási. A Humming légzéstechnika nekem példaul a makacs náthámon segített, az elalvást segítő relexáció pedig az alvásom minőségén lendített jókorát. Hálás vagyok érte! Timi, csodásan instruálsz és magyarázol! Köszönöm!"
– Gyüre-Tóth Kata
❝
"Nekem 18 éve pikkelysömöröm van és amióta tag vagyok és csinálom a légzésterápiát fokozatosan múlnak a tünetek. Semmin nem változtattam az életemben, csak a légzésterápiát tettem hozzá."
– Szandi
❝
"Imádom az összes légzőgyakorlatot és Timit is. Tudom, hogy nem véletlenül találtam rá. Azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Egy stresszes napon pár percet légzőgyakorlatozom és már nyugodtabb is vagyok. Alvás előtt is szoktam alkalmazni, ha érzem, hogy cikáznak a gondolatok vagy nem tudok lelassulni. Fantasztikus megtapasztalni, hogy milyen “csak helyesen lélegezni” és élvezni a hatásait. Rengeteget tanulok Timitől. Mindig várom a posztjait, új dolgokat Tőle. Köszönöm Neked! 🥰" – Kovácsné Kalmár Edina
❝
„A testem eddig is próbált jelezni, most végre értem, mit akar mondani.”
– Réka
❝
„Megérkeztem a jelenbe. Végre nem csak aggódom, hanem jelen vagyok."
– Bori
❝
Hálás vagyok a mai alkalomért, újjászülettem, testileg, lelkileg, a belső gyermekem remélem egyre jobban felszabadul és szeretném végre saját belső fényemet ragyogtatni, azt élni amiért jöttem erre a világra! 💗 puszi
– Petra
❝
A relaxációk minden nap újra összekapcsolnak önmagammal.
– Melinda
❝
Trauma feldolgozàsban vagyok 3. éve, most jutottam el odáig hogy a testemmel is elkezdjek foglalkozni, visszakapcsolódni a teljes elidegenedés után. Egy pillanatra létrejött a teljes testérzet a vége felé.
Köszönöm 💛
– Orsi
❝
"Ezek az alkalmak világítanak rá arra, hogy rengeteg mindent visszafojtok. Még mindig és most is. Elkezdek sírni és visszanyelem. Nyugodt vagyok. És sikerült átkereteznem az elmúlt hónapok nyomasztó történéseit. Ha értem történt az egész más megvilágításba helyez mindent. Köszönöm."
– Andi
❝
Én sejtettem, hogy ez most intenzív lesz, sok sírás kijött 💛 szépen belesimul mostani folyamataimba. Segített kivezetni egy csomó feszkót.
– Orsi
❝
Euforikus volt az elején, nagyon nyugodt volt a vége. 🙏
– Emi
❝
„Ez már nem fejben történik – ez valódi gyógyulás.”
– Réka
❝
„Ez új minőséget hozott az életembe.”
– Bori

Kollár István
designer
"Az online kapcsolódás és távolság ellenére teljesen komfortosan éreztem magam a légzésterápián. Timi nagyon jól vezetett végig a gyakorlat során, emiatt nem éreztem, hogy valamit rosszul csinálok. Elvárások nélkül kezdtem bele, de nem gondoltam volna, hogy a légzésem megváltoztatásával olyan mély érzések és gondolatok jönnek fel, amik a jelenlegi elakadásom gyökerére mutatnak rá. Szívből ajánlom, ha valamiben nem tudsz tovább lépni, vagy szeretnél kicsit fellélegezni."

Lázárné Löffler Évi
két kisgyermek édesanyja
"Fantasztikus élmény volt, a transzformációs légzés terápia, igazi feltöltődés!
Nagyon sokat tanultam már egy alkalommal, de biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó veled.
Mindenkinek szívből tudom ajánlani, mert egy nagyszerű tudást ad át Timi, ami a minden napokban nagyon hasznos társ tud lenni. Hálás köszönet!"
Bianka
IMADTAM minden percet koszonom! Gyönyörű megélések! Tudom hogy mindig ezt mondom de tényleg a mai volt a legjobb🥹🤭Millio puszi
Edina
„A légzésterápiák fantasztikusak, mindig azt adják, amire épp szükségem van.”
Deák Gabi
„A befizetett összeget életenergiában kaptam vissza. Sokszorosan.”
Magocsi Meli
„Minden légzésterápia után úgy érzem: bármire képes vagyok.”
Németh Zsuzsi
„Én vagyok az életem központja – és megtaláltam a saját középpontomat is.”
Garamvölgyi Andi
„Egy klasszikus terápián ezt tucatszor körberághattuk volna – de itt két óra alatt megtörtént.”
Kisgergely - Cséti Csilla
Nélküled nem sikerült volna Timi – az elképzelhetetlen vizsga is ment a légzés és manifesztáció erejével.”
Katalin
„Régóta jártam terápiába, de itt jött az áttörés. Először éreztem, hogy igazán kapcsolódom önmagamhoz.”
Ági
„Egy-egy gyakorlat után úgy érzem: megkönnyebbülök, sírok, nevetek, de legfőképpen élek.”
👉 Deák Gabi: „Gyógyír a nehéz napokra”
👉K. Edina: „Pont azt adja, amire szükségem van”
👉 Enikő: „Eszközöm van a pánik helyett”
👉 Lilla: „A testem megmutatta, mi tart vissza”
👉 Katalin: „Test és lélek végre együtt”
👉 Ági: „Újra elhittem, hogy szerethető vagyok”
👉 Réka: Nem kell végre mindent irányítani
„Minden alkalommal tanulok magamról valamit, és egy órán keresztül naplózok utána.
Bori
„A jelen pillanatban lenni már nem kihívás, hanem ajándék.”
Katalin
„A légzésen keresztül végre elértem a testemhez és a valódi érzéseimhez.”
Eszter
„A gyakorlatok során olyan erőt érzek, amit korábban soha.”
Judit
„A csend és figyelem, amit magam felé fordítok, minden napomat átformálja.”
Mariann
„A sírás és elengedés után megérkezik a béke – minden alkalommal.”
Veronika
„A testem tanít – és végre hallgatok rá.”
Orsi
„Ez nem csak légzés – ez életminőség-váltás.”
Tamara
„Minden alkalom után úgy érzem, hogy egy réteget lehántottam magamról.”
Dóra
„Ez a belső csend, amit itt találtam, hiányzott régóta.”
Zsófi
„Nem tudtam, mennyire szükségem van erre, amíg bele nem kóstoltam.”
Bianka
„A testem üzeneteit már nem nyomom el, hanem figyelek rájuk.”
A jelenlét már nem kihívás, hanem ajándék – Bori
A légzésen keresztül elértem a valódi érzéseimhez – Katalin
Erő, amit sosem tapasztaltam – Eszter
A csend és figyelem átalakítja a mindennapokat – Judit
Megérkezik a béke – Mariann
A testem tanít – Veronika
Ez nem csak légzés – Orsi
Minden alkalommal lehántok egy réteget – Tamara
Ami hiányzott – Dóra
Mint egy falat kenyér – Zsófi
❝
„Évek terápiája után most érzem azt, hogy elindult a valódi változás. Mert az idegrendszerem is támogatva van.”
– Diana Meral
❝
„Soha ilyen mélyről nem sírtam. A légzésterápiában végre a jelenben vagyok.”
– Duna Kata
❝
„Több mint 10 éve vagyok önismereti úton, de ilyen mélyre még semmi nem vitt le, mint a légzés.”
– Vidák Réka
❝
„1 hete megnyertem egy versenyt, de most jött csak meg az öröm és büszkeség. Végre éreztem!”
– Edina
❝
„Sikerült 'kisírni' olyan fájdalmat, amit már régóta nem. Nagyon megkönnyebbültem.”
– Márti
❝
„Elmúlt az a feszültség, ami hónapok óta bennem volt. Most kijött egy nagy adag.”
– Viktória
❝
„Mint a szabadtüdős merülés után, amikor az ember jön fel a felszínre és levegőt vesz... végtelen szabadság.
– Vera
❝
„Újjászülettem, testileg, lelkileg. A belső gyermekem egyre jobban felszabadul.”
– Petra