AMIRE A LEGBÜSZKÉBB VAGYOK
ELSŐ ÉV A FRANCHISEBAN
9 iskola, 80 munkatárs, 250 milliós éves árbevétel, NextGen in Franchising nyertes Las Vegas-ban
MÁSODIK ÉV A FRANCHISEBAN
12 iskola, 120 munkatárs, 650 milliós éves árbevétel, cikk a Forbes magazinban, az Év Honlapja különdíjasa
HARMADIK ÉV A FRANCHISEBAN
A világ 100 legbefolyásosabb nője közé választottak a franchise iparágában, megkezdtük az európai terjeszkedést, exitáltam a cégemből, és a Kanári-szigetekre költöztünk, amit egy év szabadsággal kezdtünk meg.
2017-ig online nyelviskola voltunk, és 12 féle kurzust és programot értékesítettünk 42 különböző országba. Azóta több, mint 100.000 tanfolyamot adtunk el világszerte.
De hogy eddig eljussak az életemben, rengeteg nehéz döntést kellett meghozzak a vállalkozásomban és a magánéletemben is. Mindent, amit tanítok az ügyfeleimnek, magam is átéltem és végigcsináltam; tapasztalatból beszélek.
Tudom, hogy milyen baromi nehéz, de közben mégis felemelő a saját vállalkozásod működtetni. Kezdetben olyan, mintha a gyermeked lenne. Gondoskodsz róla, sírsz felette, éjjel-nappal dolgozol rajta, keresztülmész a hullámvölgyeken, de a következő nap felébredsz, és csinálod újra.
AZ IGAZI SZABADSÁG NEM AZT JELENTI, HOGY AZT CSINÁLSZ, AMIT AKARSZ, HANEM AZT, HOGY NEM KELL MEGTENNED, AMIT NEM AKARSZ!
NEM KELL A SAJÁT VÁLLALKOZÁSOD RABSZOLGÁJA SEM LENNED. A VÁLLALKOZÁSOD DOLGOZIK ÉRTED, ÉS NEM FORDÍTVA!
Amíg a franchise birodalmamat építettem, voltak kiégéseim, majd depresszióval és pánikbetegséggel küzdöttem. 2-3 évig tartott, míg rájöttem, hogy mi volt az oka… Olyan feladatokkal és projektekkel kellett foglalkoznom, amit utáltam. A tanítás iránti szenvedélyem elvették tőlem. Akkor eldöntöttem, hogy újraépítem a cégem, a folyamatait és a szerkezetét, azért hogy visszanyerjem a motivációm, a lendületem és a tüzet. A cégem újraépítésével több szabadidőm, magasabb profitom, kevesebb stressz és jobb egészségem lett.
A 15 éves vállalkozói létem során felbecsülhetetlen tapasztalatot szereztem, amelynek segítségével meg tudom neked tanítani, hogy hogyan automatizáld a vevőszerző és üzleti folyamataidat, hogy anyagilag stabil, fizikailag és mentálisan is egészséges és kiteljesedett életet élhess.
SZAKTERÜLETEK, AMELYEKBEN SEGÍTENI TUDOK:
MIKOR VALÓ NEKED AZ ÜZLETI MENTORING?
MILYEN TIMIVEL DOLGOZNI?

Berkes-Bognár Niki
Timivel a közös munka nem csak hihetetlenül hasznos, de kellemes élmény is. Nagyon szeretem a stílusát, óriási tapasztalattal rendelkezik a témájában és rendkívül segítőkész. Az egyik legjobb vállalkozói döntésem volt, hogy beiratkoztam hozzá. Segített rendbe tenni a termékeimhez fűződő kampányaimat, felállítani az éves kampánytervet és minden ehhez szükséges anyaggal ellátott, most már csak le kell ülnöm és meg kell csinálnom a konkrét feladatokat. Annyi ötletet kaptam tőle kétszer 90 percben, hogy egy kis füzetet telejegyzeteltem szinte. Jó szívvel ajánlom Timi programjait annak, aki szeretné dinamikusan fejleszteni a vállalkozását, és örülne neki, ha ezt egy profi felügyelete mellett tehetné meg, aki ránéz a vállalkozására és őszintén elmondja a fejlesztendő pontokat, amikhez megoldási kulcsot is ad. Hálásan köszönöm a tanácsokat, óriási lendületet kaptam tőlük!

Simon Teodóra
Timit instagramon fedeztem fel, hosszasan figyeltem, a posztokat, amiket megoszt magáról. Tetszett, hogy már az első videojában rendkívül szimpatikus és őszinte volt, ahogy hallgattam, úgy éreztem rá van szükségem, hogy kilépjek a komfort zónámon kívülre. Régóta kerestem valakit, aki fogja a kezem, és a gondolati síkon megfogalmazott ötleteim megvalósításában segít. A legjobb befektetés volt, hogy profi segítséget kértem tőle, a konzultációi után mertem belevágni abba, amiről sose gondoltam, hogy képes vagyok. Azonnal képes átlátni szituációkat, és számokban gondolkodni, ami nekem művészi vénám miatt nem igazán az erősségem. Hihetetlen módon inspirál, és ha nem is egy szegmensben dolgozunk, nagyon sok mindent tudok hasznosítani a válllalkozásomban a látásmódjából.

Tóth Zsu
Timivel azonnal megtaláltuk a közös hangot. Már az első beszélgetésen pontosan felmérte a problémámat és rávilágított egy olyan dologra, ami ott volt előttem, csak nem láttam a fától az erdőt. Ritkán találkozom olyanokkal, akiknek ilyen megoldásközpontú gondolkodásmódja és a tanácsai mögött egy valódi, hiteles és sikeres vállalkozás van, így hallgattam rá. Nekem már nagyon megérte, mert a tanácsadás díját gyakorlatilag azonnal, többszörösen kerestem vissza és emellett egy szuper vállalkozónőt ismerhettem meg!

Kokavecz Kata
Köszi szépen, nagyon sokat adott nekem a stratégiai mentorálás! Mind a meglévő folyamataim átvilágításában és finomra hangolásában, mind pedig a jelenleg futó és tervezett kampányaim kidolgozásában is hatalmas lendületet és konkrét, megvalósítható lépéseket adott nekem! Imádom ezt a magas szintű együtt gondolkodást, amit a mentorálások alkalmával van alkalmam átélni veled:) Profi vagy, és lendületes, inspiráló veled együtt dolgozni!
"HOGYAN MŰKÖDIK NÁLAD AZ ÜZLETI MENTORING?"
A 60 perces konzultációink alkalmával egy nagyon személyre szabott tervet kapsz, amelyen lépésről lépésre haladunk együtt a vállalkozásod automatizálása felé, hogy a felszabaduló idődben te utazhass, a családoddal lehess, visszanyerhesd a testi és lelki egészséged, elolvashasd a kedvenc könyved, kirándulhass vagy bármit, amit csak szeretnél..
FONTOS INFORMÁCIÓK

Amennyiben 24 órán belül mondod le a konzultációt, az az alkalom felszámolásra kerül.

A mentoring csomagod díjának kiegyenlítése után, az első konzultációnak két héten belül meg kell történnie.

Mindig Zoom-on fogunk találkozni; kérlek, töltsd le és ismerkedj meg vele.
MENTORING KICKSTART
Ideális választás, ha nem tudod, hogy hol és hogyan indulj neki a vállalkozásod megreformálásának, de 100%-ig biztos vagy benne, hogy azonnal változásra van szükséged!
A csomag tartalmazza
A csomag tartalmazza
HOGYAN MŰKÖDIK A VIP SZOLGÁLTATÁS?

Először, egy teljes átvilágítást csinálunk a cégedben, hogy lássuk, hogy hol tart most.

Ezek után, átstruktúráljuk és szervezzük az üzleti és vevőszerző folyamatokat.

Végül pedig elkezdünk dolgozni a “felnőttkorú” vállalkozásodon, és elkezdjük működtetni az automatizációkat.
A szolgáltatás tartalmazza
MILYEN TIMIVEL DOLGOZNI?

Simonfi Ági
Jó ideje vezetem a saját vállakozásom. Az elmúlt másfél évtizedben sok és sokféle szakemberrel dolgoztam együtt. Hogy valaki profi abban, amit csinál – az egy dolog. Ennél számomra létezik egy még fontosabb tényező: hogy mi hajtja. Csupán önös érdek, vagy valódi segítő SZÁNDÉK? Hogy „csak” szakember, vagy EMBER?
Timi akkor segített nekem, amikor nem is voltunk üzleti kapcsolatban! Mert érezte, hogy bajban vagyok ... szívből jövő, őszinte szándékból állt mellém. És ez számomra mindennél többet jelentett! Ezek után nem is volt kérdés, hogy együtt AKAROK dolgozni vele 😊 ...
Az, hogy profi? Hogy lendületes, lelkes és imádja, amit csinál? Hogy struktúráltan gondolkozik és remekül átlátja az összefüggéseket? Hogy őszinte és azt is megmondja, ha valami nem jó? Hogy minden egyes beszélgetésünk után elkap a hév és az agyam lézerfókusszal zoomol rá a megvalósítandó projektre? Ez már mind-mind csak hab a tortán ...
Alig várom, hogy kifordítsuk a sarkaiból a világot, így együtt! 😉
KÉSZEN ÁLLSZ ARRA, HOGY ÖRÖKRE MEGVÁLTOZTASD A VÁLLALKOZÁSOD ÉS AZ ÉLETED?
Jelentkezz egy intro call-ra, és ismerjük meg egymást!
Maradt még kérdésed?
Küldj egy e-mailt nekünk, és 2 munkanapon belül válaszolunk:
[email protected]
Impresszum
Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
© 2022 Timea Vas Consulting